Sörmentén Prága 4. (2016)

Útikönyv nemcsak sörivóknak sok térképpel és fényképekkel (2016)

5.000Ft

Vissza a kategória összes termékéhez

Leírás

Útikönyv nemcsak sörivóknak sok térképpel és fényképekkel (2016)

Sörmentén Prága IV. kötet

 

       A Sörmentén sorozat első, Prágát bemutató kötete 2002 tavaszán jelent meg kiadónknál. Három évvel később, 2005-ben pedig már a bővített, részben átdolgozott második kiadással jelentkeztünk. A III. Sörmentén Prágára már nyolc évet kellett várni, de megérte, mert egy teljesen új sör- és söröző-kalauzt adtunk az olvasóink kezébe, amit épp ezért nem is harmadik kiadásként, hanem sokkal inkább harmadik kötetként tartunk számon.

Azóta ismét eltelt három év, amely idő alatt annyi új sörfőzde és söröző nyílt Prágában, hogy sürgősen ki kellett adnunk a sorozat IV. kötetét, ami ha nem is teljesen új az előzőhöz képest, de jelentősen bővült, valamint szöveg és képanyaga is frissült. Így  amellett, hogy a kötelező klasszikusok és a személyes kedvencek maradtak,  azok is számos újdonságot találnak az új kiadásban, akiknek az előző három is megvan. Bátran ajánljuk tehát söriránytűnket mindenkinek, járjon akár először, akár századszor Prágában.

 

Szerzők: Hagymásy András, Marton Jenő, Vétek György

Terjedelem: 264 oldal

Térképek: 14 db

Fényképek: 400 db

 

További információk

Európai országok

Útikönyv, kalauz

Kiadó