UTIKÖNYVEK TÉRKÉPEKKEL
Külföld (vegyes kiadók)
Sörmentén Prága 4.
4500 HUF
 
 Útikönyv nemcsak sörivóknak sok térképpel és fényképekkel (2016)

Sörmentén Prága IV. kötet

 

       A Sörmentén sorozat első, Prágát bemutató kötete 2002 tavaszán jelent meg kiadónknál. Három évvel később, 2005-ben pedig már a bővített, részben átdolgozott második kiadással jelentkeztünk. A III. Sörmentén Prágára már nyolc évet kellett várni, de megérte, mert egy teljesen új sör- és söröző-kalauzt adtunk az olvasóink kezébe, amit épp ezért nem is harmadik kiadásként, hanem sokkal inkább harmadik kötetként tartunk számon.

Azóta ismét eltelt három év, amely idő alatt annyi új sörfőzde és söröző nyílt Prágában, hogy sürgősen ki kellett adnunk a sorozat IV. kötetét, ami ha nem is teljesen új az előzőhöz képest, de jelentősen bővült, valamint szöveg és képanyaga is frissült. Így  amellett, hogy a kötelező klasszikusok és a személyes kedvencek maradtak,  azok is számos újdonságot találnak az új kiadásban, akiknek az előző három is megvan. Bátran ajánljuk tehát söriránytűnket mindenkinek, járjon akár először, akár századszor Prágában.

 

Szerzők: Hagymásy András, Marton Jenő, Vétek György

Terjedelem: 264 oldal

Térképek: 14 db

Fényképek: 400 db


Sörmentén Prága 4 mintaoldal
Sörmentén Prága 4 mintaoldal
Sörmentén Prága 4 mintaoldal
Sörmentén Prága 4 mintaoldal
4500 HUF

 

Helyezze kosárba a kiválasztott termékeket. Adja meg a kért mennyiséget, majd a mellette lévő kosár gombra kattintson. A jobb felső sarokban ellenőrizheti, hogy mik kerültek eddig kosarába, majd a böngészés végén a KOSÁR/RENDEL gombra kattintva véglegesítheti rendelését és megadhatja adatait. Kattintson a termékek címére a részletes információkért.
Ezek a termékek is érdekelhetik Önt!
csehorszag_sormenten

Magyar nyelvű sörös utikaluz Csehország felfedezéséhez (2008)  

1:
 
4000 HUF
sormenten_budapest

 Útikönyv nemcsak sörivóknak sok térképpel és fényképekkel (2004)  

1:
 
2000 HUF
becs

Magyar nyelvű sörös utikaluz Bécs felfedezéséhez (2004)  

1:
 
2000 HUF
csaeho_400k

Várostérképekkel, turista információkkal és irányítószámos településjegyzékkel  

1:400.000
 
4600 HUF
Artisthus Bt.
WEBMESTER | Copyright© 2017 Minden jog védve!

SERVER:string(65) "Katalogus/utikonyvek/hibernia-varazslatos-tajak/sormenten-praga-4" URL ARRAY
array(4) { [0]=> string(9) "Katalogus" [1]=> string(10) "utikonyvek" [2]=> string(26) "hibernia-varazslatos-tajak" [3]=> string(17) "sormenten-praga-4" }
This website uses cookies to ensure you get the best experience on our website. If you continue browsing, we consider that you accept their use. Further information about cookies